Cecelia Ahern-Utóirat:Szeretlek
Sziasztok!
Itt egy könyv amiről már sokat hallottam,de még sosem gondoltam rá hogy elolvassam. Most viszont egy kis kutatás és egy unalmasnak vált délután alatt kiolvastam.Az írónőtől aki nagyon fiatal és tehetséges,nemrég olvastam el az "Ahol a szivárvány véget ér"t,és bevallom ezt is olyannak hittem az egy túlságosan el lett nyújtva viszont ez..sokkal jobban tetszett. Nem tudom miért.
A történet egy 30-as éveiben járó fiatal nőről szól akit a sors azzal büntetett hogy elragadta tőle szeretett férjét,aki később kis levélkékkel üzen neki amit még a halála előtt írt. Holly harcolva önmagával és olyan tényezőkkel,mint egy másik férfi,vagy éppen az hogy a barátnői élete révbe ér megpróbálja megcsinálni ezeket a feladatokat.Amikor úgy érezzük,hogy ő is eléri célját,akkor omlik össze minden,és amikor úgy érezzük nincs megoldás,akkor jön egy fényesebb nap.
Nagyon eredeti,érdekes,romantikus regény,egy nő mindenek feletti szerelméről ami garantáltan könnyeket csal a szemünkbe.
Nem tudom,hogy vélekedjek a rengeteg szomorúságról mert még nem veszítettem el senkit így nem igazán fogtam fel a súlyát,üzenetét.Mindenesetre semmi világmozgató nincs benne,de elég szomorú.
Ajánlom azoknak akik kicsit sírni és egy picit sajnálni akarják magukat.
Kedvenc szereplő:Gerry
Utált szereplő:Igazából senki sem lett különösebben a kedvencem,de nem utáltam a szereplőket.
Kedvenc jelenet:A levélfelbontások,főleg a decemberi
Utált jelenet:Nem is tudom...talán a nagyon befordulós részek
Majd jövök!
DÓRI xxx
Utóirat:Jó olvasást!
Kedvenc idézet:
Célozd meg a holdat. Nem baj, ha nem találod el. Legrosszabb esetben is a csillagok között leszel.